Ma valahogy minden kapcsolódott.
Petivel vitába futottunk bele.
Bedobta a „boszorkányégetés” párhuzamot.
Nem vágtam rá semmit.
Elmondtam, hogy szerintem ez az ellenségképzés klasszikus mintája volt:
„én megvédelek titeket az ellenségtől” —
csak akkor még brutálisabb eszközökkel.
Ugyanaz, mint most.
Egyetértő csend.
Aztán elmondta a mögöttes logikát.
Végighallgattam.
Sajnos sietett, így nem zártuk le.
Csak annyit mondtam: ide visszatérünk.
És ez így volt jó.
Az autóval is kapcsolódtam.
Furcsán nehéznek éreztem a kormányt,
aztán leesett:
az elmúlt két napban vezetett új autó hiperkönnyített kormánya miatt érzem csak ezt.
Amikor ezt megértettem,
hirtelen élmény lett a vezetés.
Meg a hangrendszer is. 😄
A szerelő tetőtől talpig olajos volt.
Mondta, hogy teljesen el van csúszva,
kettőre van könyvelve minden,
de átnézi és hív.
Megkérdeztem a nevét.
Rosszul ejtettem.
Nevettünk.
Ennyi elég volt.
Kimentem az utcára taxit hívni.
Egy random arc épp az autójához ment.
Kicsit zavarban voltunk,
„alright”-oztunk.
Mondtam, hogy MOT-ra hoztam a kocsit.
Már Pat-ről beszéltünk.
Jó szaki,
csak mindig el van úszva.
Ki hitte volna. 🙂
A taxis neve: Qasir.
Nem csak kiolvastam —
megkérdeztem, hogyan ejtik.
Aztán honnan jön a neve.
Pakisztán.
Főváros.
Túl sok ember.
Mondtam neki, hogy szerintem nem túl sok az ember,
csak kevés — vagy hiányos — az infrastruktúra.
Bólintott.
Vallás.
Megkérdeztem, nem érzi-e úgy,
hogy a pénz az új szuperisten.
Abszolút egyetértett.
Megköszöntem a beszélgetést.
£2 borravaló az appban.
Most én tényleg kifizettem a jó érzést?
Igen.
És minden penny megérte.
Közben hívtak.
Tanúzás.
Határidők.
Poénkodás „hiperdirty papírokról”.
Minden könnyű volt.
A kulcs minden helyzetben ugyanaz volt:
JÁTÉKOSSÁG.
(Ti is utáljátok, ha kiabálnak ;))
Ezért tölt.
Imádom. ❤️