Sőt, néha kifejezetten irritálnak.
Sokáig nem értettem, miért. Aztán összeállt a kép.
A legtöbb motivációs módszer nem azért létezik, mert az ember alapvetően lusta vagy céltalan. Hanem azért, mert kimerült, bizonytalan, félelemben tartott állapotban él.
Ilyenkor kívülről kell: – felpörgetni – noszogatni – bizonygatni, hogy „képes vagy rá” – újra és újra energiát pumpálni bele
Ez nem valódi motiváció. Ez ideiglenes hajtóanyag.
Amikor viszont valaki mentálisan rendben van: – nem kell noszogatni – nem kell felspannolni – nem kell „rávenni” semmire
Van belső iránytű. Van kíváncsiság. Van természetes alkotási vágy.
A motiváció ilyenkor nem cél, hanem melléktermék.
Ahogy a gyereket sem motiváljuk a játékra. Csak teret adunk neki.
Talán ezért irritálnak most ezek a tartalmak. Nem azért, mert „rosszak”. Hanem mert egy hiányállapotra vannak kalibrálva, amihez már nem kapcsolódom.
És lehet, hogy ez nem egyéni probléma. Lehet, hogy ez egy irányjelző.
Talán nem még több motivációra van szükségünk. Hanem arra, hogy olyan állapotba kerüljünk, ahol már nincs rá szükség.
Nem gyorsabbnak. Nem keményebbnek. Hanem “jobban lévőnek”. ❤️