Ha a régi rendszer felől nézünk rá, a HGM nem forradalom. Inkább egy logikus optimalizálás, amit eddig nem mertünk végiggondolni.
A jelenlegi működés alapfeltevése nagyjából ez:
– az ember akkor teljesít, ha nyomás alatt van – a biztonság elkényelmesít – a félelem mozgásban tart
Ezért kontrollt építünk. Mérünk és ellenőrzünk. Jutalmazunk és büntetünk. És elfogadjuk, hogy „ez ilyen”.
Ez működik.
Működik — csak nem optimálisan.
⸻
A régi rendszer maga is érzi, hogy valami szivárog.
Megjelenik – a kiégés – a fluktuáció – a középszerű teljesítmény – a passzív ellenállás – a „csak letudom” hozzáállás
Mindez költség.
Pénzben. Időben. Figyelemben. Elveszett potenciálban.
A rendszer nem omlik össze. De nem is szárnyal.
⸻
Itt jön a váltás.
A HGM nem azt mondja, hogy „legyünk kedvesek, mert az szép”.
Hanem azt, hogy az ember akkor adja a legtöbbet, amikor biztonságban érzi magát.
Ez nem morális állítás, hanem működési tapasztalat.
A biztonság itt nem kényelmet jelent, hanem:
– kiszámíthatóságot – fair viszonyokat – valódi bevonást – és következményeket — fenyegetés nélkül
⸻
Régi szemmel nézve a HGM nem elvesz.
Nem veszi el a felelősséget. Nem veszi el a teljesítményt. Nem veszi el a következményeket.
Csak áthelyezi a fókuszt.
A félelemre épülő teljesítés helyett biztonságból fakadó kezdeményezés jelenik meg.
A kontrollból fakadó engedelmesség helyett bizalomból születő felelősség.
Az egyéni túlélés logikáját közös haladás váltja fel.
A rövid távú output helyett fenntartható flow alakul ki.
⸻
A HGM nem azt várja, hogy az emberek „jobbak” legyenek.
Olyan környezetet hoz létre, ahol nem éri meg sumákolni, nem kell védekezni, természetes a segítségkérés, és ahol a siker és a kudarc is közös tanulás.
A régi rendszer azt mondja:
aki nem figyel, az veszít
A HGM azt mondja:
ha figyelünk egymásra, mindenki nyer
⸻
Ha nagyon le kell egyszerűsíteni:
A HGM nem az emberi természetet akarja megváltoztatni, hanem a feltételeket, amelyek között működik.
És ettől válik hatékonyabbá, stabilabbá, és emberibbé. ❤️