„A jövő nem kívülről érkezik.
A jövő te vagy.”
A legtöbb ember úgy gondolja,
hogy a világ problémáit felülről kell megoldani.
Törvényekkel.
Intézményeken keresztül.
Nagy, rendszerszintű döntésekkel.
Mintha az életünket távoli erők formálnák,
mi pedig csak sodródnánk velük.
Pedig minden valódi változás
mindig belül indul.
Egy halvány felismerésben.
Egy finom belső feszültségben: „nem így kéne.”
Egy váratlan belátásban, ami egy pillanatra megállít.
Egy új hangolásban a világra.
A Kollektív Kapitalizmus és a Human Growth Model
nem gazdasági modellként született.
Nem politikai alternatívaként.
Nem mozgalomként.
Hanem belső rezgésváltásként.
Annak a megérzéséből,
hogy az ember alapvetően jó —
és ha nem szorítja félelem vagy hiány,
akkor természetesen kapcsolódik,
együttműködik,
és virágzik.
A világ akkor változik,
amikor egy emberben — benned — változik valami.
Mert egy apró belső mozdulás
száz külső struktúrát is képes átírni.
Ezért a tizedik lecke radikálisan egyszerű:
A rendszer, amit keresel, benned kezdődik.
A világnak, amit építünk,
te vagy az első téglája.
Ez a felismerés néha egészen hétköznapi helyzetekben jelenik meg.
Mostanában a munkám miatt sokat vezetek.
A céges autók végsebessége korlátozott.
Nagyobbak, mint a személyautók.
A holtterekre is jobban kell figyelni.
A dinamikus, „személyautós” vezetési stílusomról
vissza kellett váltanom
egy haladós nagypapás tempóra.
Először ezt úgy éltem meg,
hogy türelmet kell tanulnom.
Aztán jött néhány belátás.
Az egyik az volt,
hogy nem várhatom el a többi sofőrtől,
hogy annyira figyeljenek,
vagy annyira szeressék a vezetést, mint én.
A következő felismerés pedig ez volt:
Amikor üres előttem az út,
akkor haladok és élvezem a tempót.
Amikor nem,
akkor másféleképpen vagyok jelen —
nézelődöm,
beengedek lekanyarodókat,
kiengedek magam elé másokat,
együtt mozgok a forgalommal.
Figyelek.
Azokra a pillanatokra.
Arra a térre.
Arra a jelenlétre.
A zenmester énem még nincs velem mindig —
de szerencsére egyre gyakrabban jön látogatóba. 😜
Ez a történet látszólag a vezetésről szól.
Valójában azonban
a belső sebességről.
A kontroll elengedéséről.
A türelem tanulásáról.
Az elvárások felpuhulásáról.
A jelen pillanat feltűnéséről.
Arról, hogy néha nem úgy történnek a dolgok,
ahogy szeretnénk.
És ilyenkor két út van:
szorítani —
vagy lélegezni.
És amikor felismerjük,
megnyílik a lehetőség a lélegzésre.
Ez az egyik legnagyobb rendszerszintű változás,
amit a világba hozhatunk:
amikor a belső hangolásunk
békésebbé válik.
A zenmester énünk is egyre gyakrabban jelenik majd meg,
mert már helyet csináltunk neki.
És amikor ő jelen van,
a világ is más lesz körülöttünk.
Ezen alapötlet lényege talán így foglalható össze:
a rendszer bennünk kezdődik —
és amikor bennünk rendeződik,
a világ is követi. ❤️