„A munka nem azért nehéz, mert munka —
hanem mert elszakadt az örömtől.”
A legtöbb ember számára a munka valami, amin túl kell lenni.
Feladatok. Határidők. Kötelezettségek. Elvárások.
Mintha a munka szükséges rossz lenne, amit elviselünk azért, hogy majd utána élhessünk.
Pedig a munka eredetileg nem így született.
Nem kényszerként. Nem túlélési módként. Hanem alkotásként.
Valamikor régen a munka azt jelentette, hogy az ember részt vesz a világ formálásában. Hogy hozzájárul. Hogy látja az értelmét annak, amit csinál.
Az öröm nem jutalom volt, hanem természetes mellékhatás.
Az elszakadás ott kezdődött, amikor a munka elvesztette a kapcsolatát a hatásával.
Amikor az ember már nem látta, kinek segít, mit épít, mihez járul hozzá.
Amikor a munka célja nem a létrehozás, hanem az output lett.
A Human Growth Model szemléletében az öröm nem luxus. Nem motivációs eszköz. Nem „extra”.
Az öröm visszajelzés.
Azt jelzi, hogy az ember összhangban van azzal, amit csinál.
Nem azt jelenti, hogy nincs fáradtság. Vagy nehézség. Vagy felelősség.
Hanem azt, hogy a befektetett energia nem szivárog el értelmetlenül.
Volt idő, amikor én is azt hittem, hogy a munka akkor komoly, ha nehéz.
Ha küzdelmes. Ha feszített.
És amikor megjelent az öröm, gyanakodtam. Mintha valami nem lenne rendben.
Pedig épp akkor volt.
Az öröm nem a teljesítmény ellentéte. Hanem a **jele annak, hogy a teljesítmény nem félelemből születik**.
Amikor az ember élvezi, amit csinál, nem kevesebbet dolgozik. Hanem jelen van benne.
Figyel. Kapcsolódik. Felelősséget vállal.
És paradox módon ilyenkor születik a legtöbb érték.
A jövő munkája nem könnyebb lesz. De élőbb.
Nem kevesebb erőfeszítést igényel, hanem kevesebb önmegtagadást.
Ott kezdődik a változás, amikor megengedjük magunknak a kérdést:
Mi lenne, ha a munka nem elszívná az életet — hanem része lenne annak?
Nem jutalomként. Nem kivételként.
Hanem természetes állapotként. ❤️